SIKERSZTORI

Ma egy siker történetet mesélek el nektek. Van sok, számtalan, rengeteg néha amikor leírom, kezdem elhinni, hogy család és gyerekjavítók vagyunk.

Abban egyetértünk, hogy minden munkának kell, hogy eredménye legyen. Az óvodapedagógus munkájában sincs ez másképpen. 

Január végén új gyermek érkezett a nagycsoportba. A szülők elmondása alapján, értelmes, okos, nagyon jól kommunikáló, de azért egy logopédia felmérés nem árthat neki, mert az r hanggal van egy picinyke gond. A beszélgetés végén kiderült, hogy amióta közösségbe jár, igazából nem tudott leválni a szülőktől. Sírás, hiszti es minden más nem kellemes testi reakció kíséretében tudták csak átadni a gyermeket, ha tudták vagy, 2-3 óra elteltével hazavitték, de az is gyakori volt , ha ott maradt az oviban reggel pár óra múlva mehettek érte. 

Ez a többéves probléma nem lett kezelve, vagy helytelenül lett kezelve, nem felmérve azt a végtelenül hosszantartó stressz helyzet következményét nem csak a gyermeknél hanem a szülőknél, családtagoknál. 

Felkészültünk, de nem gondoltuk, hogy ennyire nagy a gond. Napi kapcsolatot tartottuk a szülőkkel, igyekeztünk összeszedni minden tudásunkat, hogy megoldjuk a helyzetet, ami tarthatatlan volt, nem beszélve arról, hogy szeptemberben a gyermeknek iskolába kell mennie. A szeparációs szorongása, megoldásra várt. Nem evett, nem beszélt, nem ivott . A szülők végig mellette voltak és minden hiába. 

Egy szakemberhez irányítottam az egész családot. Néhány hét múlva, beköszöntött a siker. Nagyon jó volt hallani a kollégáim hangját a telefonba amikor azt mondták: Képzeld ma már játszott és evett a többiekkel, anyuka is örült, de ő még most a csoportszobában van, minden jó irányba halad. Boldogok voltunk mindannyian. 

Egyre jobban alakultak a dolgok, minden napunk egy csoda volt. Áprilisban már egyedül ment a logopédushoz, és két heti intenzív logopédiai fejlesztés után a beszédében a hangzók is a helyére kerültek. 

Júniusban megtartottuk a nagycsoportosok évzáróját. A munkatársaim a szülőkkel együtt könnyes szemmel nézték az önálló műsort. A január végén érkező gyermekünk főszerepet kért a darabban, és önálló szöveget mondott , táncolt és dalolt önfeledten, semmi nem látszódott a múltból, életvidám okos, teli önbizalommal lévő gyermeket láthatott mindenki, aki vezér egyéniség a csoportban. 

Csak kevesen tudtuk, hogy honnan indultunk, és milyen nagy utat tett meg ezért a boldogságért az egész család.

Rigó Éva